Fejléc

contra mestre sansao

Facebook

Professor Sansão

Professor Sansão, azaz Samuel Viera 1980. június 1-én született Espirito Santo Brazil megyében és itt a család ültetvényén látta először capoeirázni a dolgozó bahiaiakat. Egy szép napon (amikor Sansao kb. 14éves lehetett) Mestre Soro, a “Liga de Descendente” tagja megérkezett abba a kisvárosba, ahol Sansao családja lakott és elkezdődtek a capoeira edzések. Sansao, mint az egyetlen gingázni tudó gyermek, büszkén kezdett el edzeni, folytatva ezt akkor is, amikor 20-30 kilométert kellett utaznia, hogy capoeirázhasson. Családja, mint megannyi brazil család, próbálta inkább a gazdálkodás, a birtok ügyeinek intézése felé terelni a fiút, ő azonban nem adta fel álmait. Tanulmányainak folytatása végett a tartomány fővárosába, Vitóriába költözött, ahol Mestre Militao-val (az ACDP csoport akkori brazíliai képviselője) folytatta az edzéseket és monitorként itt kezdett el capoeirát tanítani az egyetemenés a fitness klubokban gyerekeknekés felnőtteknek egyaránt. Fiatal kora ellenére nagy tanári tapasztalattal rendelkezik, mert az első tanári fokozatot sok munka és edzés árán hamar elnyerte. Odahaza, a capoeira mellett még “forró”-t, a tradícionális brazil páros táncot is oktatta. Végzettsége szerint élelmiszeripari technikus lett belőle, életét azonban a középiskola befejezése óta teljes mértékben a capoeirának szenteli.

2003 nyarán érkezett Magyarországra Mestre Militao ösztönzésére és itt kapta meg capoeirista nevét és jelenlegi fokozatát Mestre Panterától, az ACDP vezetőjétől, aki a brazil, spanyolés olasz csoportok mellett a magyarországi csoportot is felügyeli. 2004-re Budapesten kívül még három másik városban (Gödöllő, Szolnok, Debrecen) indított edzéseket és ez év novemberében (19-20-21) megszervezte csoportunk első hivatalos magyarországi avatását is. Midezek mellett a szomszédos országokban (pl. Ausztria, Szlovákia, Szlovénia) megrendezett workshopok, capoeira-találkozók rendszeresen meghívott tanára.
“Ars poetica”

“Amióta Magyarországon tanítok, rengeteg emberrel találkozom nap, mint nap, aki nem meri elkezdeni a capoeirát – bármennyire is megtetszett neki, és megérezte a benne rejlő energiát – mert elretten a bemutatókon szaltózó és “röpködő” tökéletes testalkatú mesterektől és ügyesebb diákjaiktól.

Egy ilyen akrobatikus bemutató után sokan levonják azt a következtetést, hogy a capoeira nem nekik való, mivel fizikailag képtelennek tartják magukat a látott gyakorlatok végrehajtására. Persze az éremnek mindig két oldala van, és vannak olyanok is, akik kifejezetten csak az akrobatika iránt érdeklődnek, és amiatt kezdenek el edzésre járni.

10 év capoeirával a hátam mögött én azon a véleményem vagyok, hogy a capoeira lényege egyáltalán nem az akrobatikában, és a mozdulatok rögeszmeszerű hajhászásában fogható meg. A capoeira kb. 300 éve létezik már, az akrobatika viszont mintegy csak 10 éve jelent meg a rodákban a showbusiness hatására, és ezalatt a rövid idő alatt egyes csoportok tradíciójába erősen beleívódott. 10 év a 300-hoz képest nem sok.

Én válogatás nélkül minden tanítványomnak azt próbálom meg átadni, és megtanítani, hogy a capoeira összetett dolog, amely nagyon sok mindenből áll. Arra szeretném rávezetni őket, hogy nyugodtan próbáljanak meg elmélyülni benne, és keressék meg saját magukat a capoeirában, azaz saját fizikai és szellemi határaikat, mivel minden egyes ember capoeirája abból áll, amit tulajdon teste elbír, és képes megtenni. Tagadhatatlan, hogy az akrobatika létezik a capoeirában, de használata opcionális, egyéntől, fizikai adottságoktól és a roda szituációjától függő. Az edzések során a tanítványok egyre több mozdulattal és különböző kombinációkkal ismerkednek meg, de végül rajtuk áll, hogy mit alkalmaznak a rodában. Egy idő után mindenki a saját egyéni capoeiráját kezdi el játszani, a saját kis kombinációival. A capoeirában nincsenek kötelező mozdulatok, hacsaknem a kötelező védekezést szolgáló “válasz”-mozdulatokról beszélünk, mint pl. a rugások előli kitérések, menekülések (esquiva, negativa stb.)

A capoeira számomra egy nagyon kreatív műfaj, életfilozófia, önkifejezés, önmegvalósítás és ezért bátran minden ízében művészetnek merem nevezni – a gyökereimet, a kultúrámat és az életemet jelenti. Sokan kérdezték már tőlem, hogy szerintem mi a capoeira: tánc, avagy harc – erre a kérdésre a válaszom mindig ugyanaz volt. Véleményem az, hogy se nem tánc, se nem harc, hanem egy játék, és a zenében való teljes elmerülés – két ember játszadozása, amely a múltra emlékezés jegyében történik.

A capoeira bárki számára elérhető, ajánlom gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek, férfiaknak és nőknek egyaránt. Odahaza Brazíliában, a capoeira-rodák alkalmával mindenféle típusú emberrel lehet találkozni, nem számít se az életkor, se a nem, se a testi-fizikai adottságok. Pontosan ezért állítom biztosan azt is, hogy téved az, aki a szaltók láttán és átlagos emberi adottságokkal rendelkezve úgy gondolja, hogy a capoierát nem neki találták ki.

Befejezésül egy utolsó gondolatomat szeretném megosztani mindenkivel, mégpedig azt, amit a tanítványaimnak szinte minden edzésen elmondok. A capoeirát, a capoeirista magatartást és kultúrát napról napra, szép lassan szívja magába, és tanulja meg az ember. Én úgy vélem, hogy minden egyes kis dolog, pl. az elszakadt capoeira nadrág megvarrása; egy egyszerű edzés; egy workshop; valamilyen capoeira esemény; egy összejövetel; egy új dal megtanulása és megértése; egy roda; az, hogy a barátodnak éppen a capoeiráról mesélsz; avagy bármi más kis dolog hozzátesz egy keveset a tudáshoz, mert az ember ekkor is mindvégig capoeirázik, habár lélekben. Egy napon pedig azon veszi magát az illető, hogy a capoeira valami jó és fontos dolgot jelent az életében, amire mindig örömmel szán időt, mivel boldogságot, jókedvet és barátokat ad.”